Rólunk

Kezdetek
Sok évvel ezelőtt, mikor egy zenekar prímásaként húztam a táncházi muzsikát, nem gondoltam volna, hogy végül egy keresztény népzenét játszó együttesben fogok kikötni a Biblia örök szavait megénekelve. Abban az időben valaki fölvetette, hogy játsszak keresztény zenét, nekem viszont még a gondolatra is tiltakozott minden porcikám.

Fordulat
De Valaki nagyobb beleszólt az életembe és minden megfordult. Egy görögországi népzenei turné során döbbentem rá, hogy olyan helyszíneken járok, ahol a Bibliában olvasható elképesztő történetek egy része játszódott. A történelemnek ez a sodrása engem is magával ragadott. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy csatlakozzam azok sorába, akik mindent hátra hagyva követték Jézust. Fájdalmas volt szakítanom kedves népzenész barátaimmal és a táncházi muzsikával, mégis évekkel később mint "100 annyit" kaptam vissza új barátokat, zenésztársakat, egy teljes zenekart....és ami a legfontosabb, új éneket a számba. Így lett a nevünk Új Forrás, mert újat találtunk, ami mindenért kárpótol és táplálja a sorsunkat. Mára már gyerekeink is részt vesznek a zenekar munkájában
Pálhegyi Dávid
Zenekar alapítója, Dalok szerzője
Zenekar tagjai

Pálhegyi Dávid
Ének, Hegedű, Gitár, Furulya
.jpg)
Szigeti Gábor
Ének, Cselló, Basszus, Akusztikus Gitár
.jpg)
Farkas Virág
Ének, Fuvola

Tóth Zoltán
Elektromos Gitár

Pálhegyi Nátán
Dob, Ütőhangszerek
.jpg)
Horváth Bea
Hegedű, Vokál

Pálhegyi Ármin
Billentyű

Szigeti Kristóf
Basszus, Akusztikus Gitár

Pálhegyi Hajnal
Ének

Varga Péter
Tiszteletbeli zenekartag
![UJFORRAS_LOGO[8].png](https://static.wixstatic.com/media/0cb5f4_bfb72f2325b94fa2af99b834807176a2~mv2.png/v1/crop/x_0,y_0,w_1443,h_1768/fill/w_92,h_108,al_c,q_85,usm_0.66_1.00_0.01,enc_avif,quality_auto/UJFORRAS_LOGO%5B8%5D.png)
